Azoknak, akik nem ismernek, Kathalina vagyok. 28 éves, regisztrált ápoló vagyok a sürgősségi osztályon, és 2023-ban myasthenia gravist (MG) diagnosztizáltak nálam. Két évvel ezelőtt megosztottam a történetemet, hogy felhívjam a figyelmet erre. Ma egy olyan fejezetet osztok meg, ami örökre megváltoztatott.
Örömteli kezdet és kockázatos valóság
Tavaly januárban tudtam meg, hogy terhes vagyok. Egy évvel azelőtt, hogy vetéltem, és ez a pozitív teszt elsöprő örömöt, de félelmet is okozott. A magnézium-szulfáttal (MG) végzett terhesség magas kockázatúnak számít. Abba kellett hagynom a klinikai vizsgálatot, amelyre jól reagáltam, és fel kellett készülnöm az ismeretlenre. Továbbra is teljes munkaidőben, 12 órás műszakokban dolgoztam a sürgősségi osztályon, próbálva megtartani a normalitás jegyeit. De ahogy teltek a hetek, a fáradtság egyre mélyült. A rutinfeladatok, mint a hajkefélés vagy az infúzió elkezdése a munkahelyemen, naponta emlékeztettek a korlátaimra. A második trimeszterre terhességi magas vérnyomást diagnosztizáltak nálam. Ez rémisztő volt, mert ha preeklampsziává alakul, nem kaphatnék magnézium-szulfátot, ami a magnézium-szulfátom okozta preeklampszia kezelése. A gondozásom állandó egyensúlyozássá vált.
A Breaking Point
A harmadik trimeszterre olyan kimerültségben voltam részem, amilyet még soha. A 32. hét 4. napján minden megváltozott. Egy rutinszerű, stresszmentes teszt eredményeként kórházba kerültem azzal a hírrel, hogy nem mehetek el anélkül, hogy megszülessen a babám. A gyógyszerek ellenére a vérnyomásom nem stabilizálódott. Augusztus 9-én megindították a szülésemet. A vajúdás közel 48 órán át tartott. Még a MG-gyógyszereim ellenére is úgy éreztem, mintha a testem leállna. Emlékszem, hogy megpróbáltam felemelni a kezem, de egyszerűen leesett, mintha nem is hozzám tartozna. Megkérdőjeleztem a testemet. Megkérdőjeleztem magam.
Az erő csodája
De valahogy… a testem folytatta. Egy órán át küzdöttem, és minden korlát ellenére, hüvelyi úton hoztam világra a lányomat. Olyan szürreális pillanat volt. Ugyanaz a test, ami annyira gyengének érződött, elég erős volt ahhoz, hogy életet hozzon a világra. A lányom 33 hetesen született, és 27 napot töltött a koraszülött osztályon. Az egyik legnehezebb dolog volt, amit valaha tettem, hogy kijöttem a kórházból nélküle. Mégis minden nap visszamentem, és minden megmaradt erőmet beleadtam abba, hogy az anyja legyek.
A gyógyulás útja
A szülés utáni időszak nem hozta meg azt a megkönnyebbülést, amire számítottam. Fizikailag és érzelmileg is gyengének éreztem magam, és azon tűnődtem, hogy vajon ez a kimerült énem az, aki mostantól leszek. Magányos voltam, mert olyan keveset beszélnek a terhesség és a szülés utáni időszak fizikai és mentális súlyáról, amit a terhességem és a szülés utáni időszak okozott. De lassan elkezdtem újra megtalálni önmagam darabkáit és az erőmet. A férjem és a családom átsegített ezen. Ma a lányom 9 hónapos és egészséges, én pedig visszamentem dolgozni. Nem vagyok 100%-ig visszanyerve az állapotom, de közel vagyok, és a „közel” győzelemnek érződik.